Földeák

2018. április 28-án, Földeákon tartotta meg a „Kultúra határok nélkül” programsorozat 2. műhelymunkáját a Nonprofit Hagyomány Alapítvány az EFOP-5.2.2-17-2017-00028 projekt keretében.

A műhelymunkán az Alapítvány képviselőin kívül Apátfalva, Káld, Zagyvarékas, illetve a hódmezővásárhelyi Kankalin néptáncegyüttes, az Összetartozunk Szövetség és a resicabányai Platanus Egyesület képviselői vettek részt a földeákiakon és a négy határontúli együttműködő partneren kívül.

A műhelymunka keretében Tóth Imre földeáki alpolgármester köszöntötte a megjelenteket és bemutatta Földeák kulturális életét, lehetőségeit, nehézségeit.

A szakmai munka során a résztvevők megállapodtak a rendezvénynaptár tervezetében és abban, hogy az aktuális programok folyamatos felülvizsgálása, és ha kell, korrigálása szükséges. Szintén megegyeztek a szakemberek abban, hogy a programokon az együttműködő partnerek más-más képviselői is részt vehetnek, szakterületüknek, idejüknek megfelelően.

Ismét átnézésre került a pályázati naptár, a 2018-as hosszú program, amelynek helyszíne a Felvidéken és Telkibányán lesz a tervek szerint.

A műhelymunka zárásaként a Földeáki Dalkör szervezte Népzenei Találkozón vettünk részt.

Köszönjük Tóthné Terjék Erika nélkülözhetetlen segítségét és a földeáki önkormányzat támogató együttműködését.